
Mára már nemcsak országunk határán belül vált
fogalommá ez a név: BÜK.
Hírét elsősorban a mellette lévő fürdőnek köszönheti,
melynek gyógyhatású vize fürdésre és ivókúrára egyaránt alkalmas. Reumás
és ortopédiai betegségek, baleseti sérülések gyógyítására, nőgyászati
panaszok kezelésére, ivókúraként pedig gyomorsav-túltengés és
epebántalmak csökkentésére igen hatásos. A legenda szerint még csodatévő
ereje is van: aki egyszer idelátogat, az nem utoljára jár itt a víz és a
környék varázsa mágnesként fogja visszavonzani még tengerentúli
meszszeségekből is.
Ezt a vonzerőt kívánja fokozni panziónk, mely
Közép-Európa legszebb gyógyfürdőjétől mindössze 10-15 percnyi sétával
elérhető.
Fürdőzni, sportolni, pihenni vágyó vendégeinket
kellemes, meghit környezetben várjuk. Kerékpárkölcsönzők, szaunánk,
illetve kisseb konditermünk és természetesen az fürdő ideális
kikapcsolódást kívánnak.
Az emeleten lévő hangulatos, két-, három-, és
négy-ágyas szobáink minden igényt kielégitenek, a szobákhoz vécé és
zuhanyozó is tartozik.
Ezen kívül
a Viktória panzió letehőseget ad a szórakozáshoz és éttermi
vendéglátashoz.
Az önök összes
igényét valóraváltsá az itteni személyzet amelyik regiónális es
nemzetközi nelveket egyaránt beszélik (magyar, szlovák, német, angol). |